Tervek, 2022

A sportpálya infrastrukturális fejlesztési tervei: 

·   A főzőverseny helyszíne állandó lesz. Építünk egy 6x40 méteres aljzattal ellátott, nyitott oldalú, nyeregtetős objektumot.

·   A mosdók hiánya is gond a nagy rendezvények esetében, eddig mobil WC-ekkel oldottuk meg. Építünk 10 db WC-t a kakasfőzés helyszíne mellé, nyugati irányba. Ezzel nemcsak a „mosdókérdés” oldódik meg, de vízvételi lehetőség is lesz.

·   A folytatásában (a gyalogút mellett) 10x30 m2 alapterületű, szintén nyitott büfét építtetünk.

·   A sportöltöző mellé még egy épületet szükséges megépíttetni, mely közösségi térként és öltözőként fog funkcionálni.

·   Fejlesztjük a kültéri világítást is. Nemcsak a sportpálya területén, de a község más helyszínein is a kápolnakertben látható lámpatesteket fogjuk elhelyezni.

·   Kisebb fejlesztéseink közül néhányat szeretnék megemlíteni. A temető világítását is többször jelezték felém, most erre is találtunk megfelelő pályázatot, a Magyar Falu programban. Szintén a Magyar Falu felhívására adtuk be igényünket egy ároktisztító traktorra, melyet meg is nyertünk.

Mozsgó főterének látványterve

 

Láthatják, céljaink, elképzeléseink vannak, nem várjuk a „csodát”, teszünk is érte. Merjünk menni előre!

Minden csak rajtunk múlik!

 Fogjunk össze a sikeres, szép jövőért 2022-ben is!

 

Kovács Zsolt Vilmos

polgármester