Mozsgó Főtér kialakításának terve

A januári lapszámunkban már beszámoltunk a Főtér látványtervéről. A központi részt már eddig is használtuk (Életfa-ültetés, Adventi gyertyagyújtás), további hasznosítási lehetőségeket találtunk ki. A tér kialakítása során törekedtünk arra, hogy mindenki magáénak érezhesse, találjon benne olyan helyet, ahol jól érzi magát. A tér tervezője Kustra Erika kertészmérnök.
 

 

Sokan kérdezik tőlem, hogy miért nyújtunk be ennyi pályázatot, miért fordítunk rá ekkora energiát. Az önkormányzat csak az előírt kötelező feladatokra kap normatívát, azaz pénzt az államtól, és ezt az összeget csak arra fordíthatja, amire kapta.  A mozgástere ezért korlátozott.
 
Ez nem szegi kedvünket, álmodunk. Álmainkhoz, terveinkhez kell a megfelelő forrást megtalálni. Nagyon sok pályázatot nyújtunk be, de nem mindig sikerül nyerni. A nagy számok törvénye miatt, minél többet pályázunk, annál több esélyünk van nyerni. Persze, elismerem ez nagyon nagy munka nekem és munkatársaimnak is.
A Főtér kialakítását már régóta elterveztük, hogy meg is tudjuk valósítani pályázati forrásokat kerestünk. Ezeket szeretném felsorolni:
 
1.  Az utcabútorokat – padokat, asztalokat – két szervezet által benyújtott LEADER pályázatból vásároltuk meg a tavalyi évben.
Jelenleg az önkormányzat udvarában tároljuk, de a látvány miatt már egy alkalommal kihelyeztük a helyszínre. A bútorok keményfából, azon belül is tölgyfából készültek, fém részekkel a Városszépítő Kft. által kivitelezve.

 

 

2. A látváyterveken látható a kombinációs játszóház, melyet a Magyar Falu programban már megnyertük. A MOKI-Fa” Bt. által forgalmazott fajátékok közül négy kerül beszerzésre: Mászóka rézsűre, torony csúszdával, kettes hinta, kombinált fajátszóház.

 

     

 
Szintén a Magyar Falu programba nyújtottuk be az alábbi pályázatokat:
 
3. A posta melletti gyalogút szilárd burkolattal (2, 8 méter szélességben) való építésének támogatására. A fejlesztéssel érintett járdaszakasz a már megépült kültéri közösségi tér megközelítését teszi kényelmessé, egyszerűbbé. 
 
4. A parkban egy szabadtéri színpadot és hozzátartozó lelátót kívánunk kialakítani, mindezt úgy, hogy kihasználjuk a terep lejtését. A színpad körül fehér kavicsburkolat készül. A kerti szegélyek között zöldfelületek, virágágyások kerülnek kialakításra. A mobil színpad alapjául szolgál egy szökőkútnak is. Tervünkben fák, bokrok és virágfoltok is szerepelnek.
 
5. TOP_PLUSZ-1.2.1-21- ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK című projekt a Baranya Megyei Önkormányzattal konzorciumban valósul meg. A döntést várjuk.
Ennek keretén belül valósulhat meg a kültéri fitneszpark létesítése, és a sportpálya fejlesztése. A fejlesztés során kialakítjuk a főzőverseny helyszínét, mosdókat, büféhelyszínt és egy új közösségi épületet, öltözőt is építünk.
 
A tér és a sportpálya kialakítása során arra törekedtünk, hogy különböző  technikai eszközökkel megteremtsük a lehetőségét a kisebb-nagyobb összejöveteleknek. A kisgyermekes családoktól az idősekig minden korosztály számára lehetőséget biztosítunk a közösségi térben való aktív részvételre, kikapcsolódásra. Reméljük, hogy átélhető lesz a közösséghez tartozás élménye.
 
Hangsúlyoznám, hogy ezek még tervek, de tudják, akinek nincsenek álmai, nem tud továbblépni.

 

 

 

Kovács Zsolt Vilmos 
polgármester