Zselic Hangjai szavalóverseny

A vers szeretete egy „kisiskola” életében

   A Mozsgói Lengyeltóti János Általános Iskola a Szigetvári járás egy kisiskolája, 82 tanulóval, 14 pedagógussal.

   Az iskola igazgatója, Hajdú Szilvia elmondta, hogy 20 évvel ezelőtt az akkori iskolaigazgató Hajdú János volt ennek a rendezvénynek a megálmodója. Halála óta Orbánné Matus Erzsébet vette át a szavalóverseny megrendezését, amely az iskola legfontosabb rendezvénye.

   Az évek alatt a szavalóverseny egyre népszerűbb lett, egyre több iskolából, mindig több és több tanuló gondolja azt, hogy egy szép vers, amely megérinti a lelkét, elmondásra kerüljön.

Mostanra már túlnőtte az iskola falait, sőt az a Szigetvári járás kereteit is. Az idei évben 90 versmondó érezte úgy, hogy megmutatná tudását.

   Rendezvényünket évek óta Pécsi Nemzeti Színház neves színészei tisztelik meg, vállalják el önzetlenül a zsűri szerepét.

Megfordult már itt Götz Attila, Stenczer Béla, ebben az évben pedig Dévényi Ildikó és Moravetz Levente. Nagyon jól érezték magukat, s külön kihangsúlyozták, hogy mennyire hálásak a „nemzet napszámosainak” a tanításon felüli munkájukért. Köszönték, hogy munkájukkal segítik a kis tehetségek felszínre kerülését, és talán a jövő színészeinek megszületését.

Az elvégzett munka a gyerekarcokon, és a lelkekben mérhető le igazán.

Szavalóversenyük mottója: „Az első vers, mely szívemig hatolt, s ott maradt örökre…”

Ha ez igaz, akkor ez a kisiskola a legjobb úton halad!

 

   

Kedves Látogató!

Nagy öröm számomra, hogy a világhálón találkozhatunk, és ez úton nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt Mozsgó község honlapján!

Bővebben

A weblapot böngészve megismerheti Mozsgó értékeit, nevezetességeit, látnivalóit, kulturális életét, múltját, jelenét.

Az érdeklődők mellett külön szeretettel köszöntöm falunk lakóit, akiknek reményeim szerint segítséget nyújt a megújuló honlap. Hiszen naprakészen értesülhetnek a falu eseményeiről, a programjainkról, de a törvényi változásokat, a körjegyzőség, a képviselőtestület híreit is megtalálhatják. Képviselőtársaimmal, munkatársaimmal azért dolgozunk, hogy Mozsgó községben érdemes legyen élni, családot alapítani, gyermekeket nevelni, távlati terveket szőni, mert aki itt él, az látja a falu jövőjét, fejlődését.

Szeretnénk, ha Ön is részese lenne munkánknak, ha úgy érezné, hogy Ön is tehet falunk felemelkedéséért. Véleményét, ötleteit megoszthatja e fórumon keresztül.

Kívánom, hogy e portál tartalmában elmerülve ismerje meg jobban Mozsgót. Ha még nem járt nálunk, látogasson el hozzánk!

Kovács Zsolt, polgármester

Mozsgó Község Önkormányzatának információs lapja

Önkormányzati vágópont

Mozsgó Község Labdarúgó csapata

Népi játékok

Kápolna