Mozsgói „Csizik Mihály” Sportnapok

Mozsgói „Csizik Mihály” Sportnapok

2013. augusztus 03 - 04-én immár 7. alkalommal került megrendezésre a Mozsgói „Csizik Mihály” Sportnapok a Mozsgói „Csizik Mihály” SE, a BM Mozsgó-Turbékpusztai Integrált Szociális Intézmény, a Mozsgó Község Önkormányzata valamint a Magyar Speciális Olimpia Szövetség és a Fogyatékos Személyek Baranya Megyei Sportszövetsége közös rendezésében.

2007-ben első alkalommal rendeztük meg az első „Csizik Mihály” Sportnapokat, azzal a céllal, hogy lehetőséget biztosítsunk a helyi és környékbeli ép és fogyatékkal élő embereknek az együtt sportolásra, szórakozásra. A Sportnapok célja, hogy megváltoztassuk az értelmileg sérült emberekkel kapcsolatos negatív elképzeléseket, erősítsük a velük szembeni szolidaritást, valamint minél többen megismerjék a fogyatékossággal élő sportolók világát. 

Az első nap sporteseményei Mozsgó község sportpályáján zajlottak. Az egyik ilyen sportesemény volt a Magyar Speciális Olimpia Szövetség regionális labdarúgó versenye, ahol nemcsak egymás ellen, hanem ép sportolókból összeállított csapatok ellen is kiállhattak és bizonyíthatták rátermettségüket, ügyességüket és felkészültségüket.

Integrált sportnap lévén párhuzamosan, ugyanezen a helyszínen zajlottak az épeknek meghirdetett kispályás futballmérkőzések és a grundbirkózás is. A versenysport mellett számos szabadidős sportprogramot biztosítottunk mindazoknak, akik mozogni vagy egyszerűen csak kikapcsolódni és szórakozni vágytak, bevonva minden korosztályt. Ilyenek voltak: - a főzőverseny, az akadályverseny, rodeó bika „lovaglási” verseny (amit a technika ördöge nem hagyott befejezni) airsoft, íjászat. A gyerekeknek lovaglási, és kerékpáros ügyességi versenyt rendeztünk, kissebeknek légvár és trambulin állt rendelkezésre. Ezen kívül a Mozsgóért Egyesület biztosított lehetőséget mindenki számára, hogy kipróbálhassa a népi játékokat. Az érdeklődők és résztvevők láthatták a Nemzeti Adó és Vámhivatal kommandós bevetési akciócsoportjának látványos bemutatóját, majd Konkoly Merse lovas íjász nem kevésbé látványos, és a Kaposvári Camelot Kutyás Sport Egyesület szórakoztató bemutatóit. A délutáni órákban Götz Attila és Fertály Katalin a Pécsi Nemzeti Színház művészei léptek fel népszerű slágerekkel, akik első alkalommal tisztelték meg rendezvényünket és szórakoztatták a résztvevőket és minden érdeklődőt. Az első nap záró programjaként a Mozsgó – Szigetvár nagypályás futballmérkőzését szurkolhattuk végig, és aki még ezután sem fáradt el, reggelig mulatozhatott a szabadtéri bálban.

A második nap sporteseményei három helyszínen zajlottak. A bocsa csapatbajnokság lebonyolításának helyszínét a BM Mozsgó -Turbékpusztai Integrált Szociális Intézmény 3 pályáján biztosította. 3 divízióban folyt a szoros és izgalmas küzdelem, annak ellenére, hogy számos olyan versenyző is indult, akik első alkalommal próbálták ki magukat ebben a sportágban. Ezzel egy időben, zajlott a darts egyéni bajnokság is, amelyre folyamatosan nevezhetett minden versenyző.

A bocsa versennyel párhuzamosan, a Mozsgói Lengyeltóti János Általános Iskolában zajlott az asztalitenisz egyéni bajnokság az asztalitenisz páros bajnokság, fogyatékkal élők, illetve amatőr kategóriában és a sakk csapatbajnokság. A Mozsgói Kazaliczky Antal Művelődési Házban az asztalitenisz páros bajnokság küzdelmei folytak profi kategóriában.

A kétnapos rendezvény végén mindenki elfáradva, de élményekkel és sikerekkel gazdagabban tért haza.

Végül szeretném megköszönni a rendezvény támogatóinak a hozzájárulást:

Baranya Megyei Mozsgó Turbékpusztai Integrált Szociális Intézmény                            
Mozsgó Község Önkormányzata           
Magyar Speciális Olimpia Szövetség
Fogyatékos Személyek Baranya Megyei Sportszövetsége
                                                                                                                                 Csizik Zsolt
                                                                                                                                   SE elnök

A rendezvényről készült képek ITT tekinthetőek meg!

Kedves Látogató!

Nagy öröm számomra, hogy a világhálón találkozhatunk, és ez úton nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt Mozsgó község honlapján!

Bővebben

A weblapot böngészve megismerheti Mozsgó értékeit, nevezetességeit, látnivalóit, kulturális életét, múltját, jelenét.

Az érdeklődők mellett külön szeretettel köszöntöm falunk lakóit, akiknek reményeim szerint segítséget nyújt a megújuló honlap. Hiszen naprakészen értesülhetnek a falu eseményeiről, a programjainkról, de a törvényi változásokat, a körjegyzőség, a képviselőtestület híreit is megtalálhatják. Képviselőtársaimmal, munkatársaimmal azért dolgozunk, hogy Mozsgó községben érdemes legyen élni, családot alapítani, gyermekeket nevelni, távlati terveket szőni, mert aki itt él, az látja a falu jövőjét, fejlődését.

Szeretnénk, ha Ön is részese lenne munkánknak, ha úgy érezné, hogy Ön is tehet falunk felemelkedéséért. Véleményét, ötleteit megoszthatja e fórumon keresztül.

Kívánom, hogy e portál tartalmában elmerülve ismerje meg jobban Mozsgót. Ha még nem járt nálunk, látogasson el hozzánk!

Kovács Zsolt, polgármester

Mozsgó Község Önkormányzatának információs lapja

Önkormányzati vágópont

Mozsgó Község Labdarúgó csapata

Népi játékok

Kápolna