Iskolások farsangi bálja
- 2012. február 04. szombat, 16:16
- Puskásné Horváth Éva
Megjött az igazi tél, egész nap esett. A szokásos létszámhoz képest kevesebben jelentek meg, ennek ellenére nagyon jó hangulatban telt el a délután.
A bált – mint már annyi éven keresztül – a tánciskolások nyitották meg. A modern táncokat Migács Nikolette tanárnő tanította be.
Ezt követte a farsangi felvonulás. Nagyon sok ötletes, saját készítésű jelmezt láthattunk, így a zsűrinek nem volt könnyű dolga, öt egyéni helyezést osztott ki. Első helyezett lett Pap Márió 4. osztályos tanuló Cucli-boy jelmezével, melyet csak közelebbről lehetett igazán szemügyre venni. Második Kovács Márton 3. osztályos tanuló, ő Mákos tésztának öltözött. Farkas László negyedikest, Robotként láthattuk, aki mozgásával elhitette velünk, hogy egy bábut láthatunk. Az aprólékosan kidolgozott Madárijesztő jelmezébe Szabó Attila bújt. Ötödik helyezést ért el Hegedüs János 3. osztályos tanuló, őt Római katonaként üdvözölhettük. Gelencsér Mercédesz, 4. osztályos, nemcsak a zsűri, hanem a közönség tetszését is elnyerte, ő kapta a közönségdíjat. Mercédesztől Falusi Mariann énekesnő egyik slágerét is hallhattuk. A csoportos kategóriában díjazottak lettek a Mulatós Hegedűsök. Kerestük a hegedűjüket, de csak a három Hegedűs testvért találtuk a jelmezek mögött.
Az idei bált színesítették a különböző szórakoztató játékok. Főleg a felsősök indultak a karaoke partyn, a kicsik pedig ügyességi feladatokon vehettek részt.
A Szülői Munkaközösség által szervezett bál tiszta bevétele 96. ezer forint lett.
Köszönet a szervezőknek, a szülőknek, a pedagógusoknak, a felajánlóknak.

Mozsgó aktív közösségi életet mozgat, így mindig történik valami! Bővebben olvashat ezekről a hivatkozások alatt:
Határozott célok és jövőkép mentén építjük és fejlesztjük falunkat, kihasználva a természeti környezetünk adottságait, szokásaink, hagyományaink adta lehetőségeket.
Bemutatkozik a Mozsgói Csizik Mihály SE, amelynek célja, hogy rendszeres sportolási lehetőséget és testedzést biztosítson a lakosság részére.
A falu 2011 nyarán első alkalommal – hagyományteremtő céllal – megrendezett, programja, melynek fő attrakciója a kakasütés.
Tekintse meg folyamatosan frissülő fotógalériánkat! 




