Nyugdíjasok köszöntése

"Egyformán szép minden kor,

mert mind az életről szól…"

 

Minden évben köszöntjük a legidősebb és a legfiatalabb generációt. Október 12-én a nyugdíjasokat vártuk nagy-nagy szeretettel a kultúrházba.

Számítunk az Önök véleményére, hiszen a megélt évek tapasztalatával helyükre tudják tenni a dolgokat, tudják mi a jó, amit tovább adhatnak, s mi a rossz, amit el kell kerülni a következő generációnak. Nekünk fiataloknak lehetővé kell tennünk az öregkorhoz méltó életet, támaszt kell nyújtanunk a pihenés éveire, segítenünk kell, hogy a hosszú évek kemény munkája után örömteli életet élhessenek”- ezekkel a szavakkal köszöntötte a megjelenteket Kántor Éva.

A  90. életévet betöltött mozsgói lakosokat otthonukban köszöntötte polgármester úr:  Schaub Jánosnét, aki 1926. június 18-án született és idén ünnepelte 92. születésnapját, Léránt Kálmánnét és Paksi Károlynét, ők idén töltötték be 91. életévüket. Jó egészséget és hosszú boldog életet kívánunk nekik!

Mozsgó legidősebb lakója: Schaub Jánosné

Fotó: Viljovácz Tünde

 

45 évvel ezelőtt, 1973 nyarán Gajákné Peszmeg Mária az újonnan épült Mozsgói óvodába került vezető óvónőnek. Óvodavezetőként, ifjúsági és nyugdíjas klub vezetőként sokat tett és tesz közösségünkért, sokan tisztelik és szeretik őt. Kovács Zsolt Vilmos polgármester és a képviselő-testület tagjai ebből az alkalomból egy emlékplakettet nyújtottak át, kívántak további munkájához sok erőt, egészséget, kitartást.

    

Fotó: Ken Owen

Igyekszünk olyan műsorral, fellépővel kedveskedni, akiket ritkán láthatnak és szeretnek. Régóta dédelgetett vágyunk, hogy Oszvald Marikát, az operettek királynőjét elhívjuk Önökhöz. A mindig mosolygós, életvidám művésznő színvonalas előadással kedveskedett a mozsgóiaknak, magával ragadó személyiségével mindenkit elbűvölt. A művésznő mellett Göth Péter színészt hallhattuk. Az ismert dallamokat együtt énekeltük vele. Előadásukat tapsviharral köszönte meg a közönség.

Az est hátralévő részében a zene, a tánc, a beszélgetés vette át a főszerepet. A talpalávalót Bozsányi Gyula biztosította. A finom, házias süteményeket a Mozsgóért Egyesület tagjai készítették.

A rendezvényről készült képek ide kattintva megtekinthetőek.