Kápolna felújítása és átalakítása

A tervezett felújítás, átalakítás célja a településképet meghatározó épület külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítése.

1906-ban a Lechner Ödön tanítvány, Kirsten Ágoston tervei alapján készült a Biedermann kastély parkjában a családi kripta és kápolna. A terméskő és tégla épület néhány eleme (oszlopok, párkányok, ajtók és ablakkeretek) carrarai márványból készült, bronz borítású kapuja és a szentély feletti toronyban harangja is volt.  A kápolnából a halotti maradványokat már 1982-ben áthelyezték a községi temetőbe. A több évtized óta használaton kívüli építmény tetőzete beomlott, a padozata tönkrement, elindult az enyészet felé.

Az önkormányzat néhány évvel ezelőtt a felújítására és átalakítására pályázatot nyújtott be. A pályázati bürokrácia útvesztőjében keringő határozat a tavalyi évben szabad utat kapott. A közbeszerzési eljárás lefolytatása után örömmel jelentem, hogy 2020. július 30-án az építkezési vállalkozó a munkálatokat elkezdte.

A beruházás összértéke megközelíti az 50 millió forintot. Az önkormányzatnak 15 millió önrészt kell hozzá tennie.

A tervek szerint a kupola tér és előtere összenyitásával kamarai koncertek, kiállítások, házasságkötések és egyéb ide illő rendezvény céljára alkalmas belső teret és parkosított környezetet alakítanak ki.  Az épület elektromos ellátást és hőszivattyús padlófűtést kap. A falak felújításra kerülnek, a tetőszerkezet és az előtér mennyezete teljesen újonnan fog elkészülni.