1956 október 23-ra emlékeztünk

Október 21- én, pénteken az iskolások a Kultúrházban ünnepelték 1956. október 23- a emlékét.

Az ünneplőbe öltözött gyerekek és felnőttek csendben gyülekeztek. Hegedüsné Szojkó Tünde ünnepi megnyitóját követően közösen énekeltük el a Himnuszt. Ezt követte az óvodások kedves műsora. Az ízlésesen feldíszített színpadon láthattuk a 8.osztályosok műsorát, amit 60 éve készült film bevágások színesítettek. A szereplők egységes fekete ruházata és a bal karjukon viselt nemzeti szalag érzékeltette a történelmi esemény hangulatát.  Nagyon tetszett a műsor, mert valódi érzéseket közvetített a hiteles információk mellett, olyan formában, ami gyerekszemmel és felnőtt ésszel is befogadható. A prózai, zenei, mozgásos, filmes részek váltakozása erős érzelmeket közvetített, végig fenntartva a figyelmünket. Borzongva gondoltam bele, milyen lehetett 60 éve fiatalnak, idősnek, szülőnek, gyereknek átélni a forradalmat és ismét nagyon örülök, hogy békében élhetünk.

Az ünnepet a Szózat zárta, majd a kopjafához vonultunk leróni tiszteletünket a forradalomban elhunytak előtt. Hegedűsné Szojkó Tünde szavai nyitották meg a koszorúzást, majd a kopjafánál helyezte el koszorúját Mozsgó Önkormányzata, Almáskeresztúr Önkormányzata, a Lengyeltóti Általános Iskola és Óvoda képviselete, az iskola szülői munkaközössége és a Mozsgóért Egyesület.

 

Bóni Tünde